30-40 dkg kiszerelésben kapható, súlymérés szükséges. Angol szalonnáról egy kicsit bővebben. :) Az angolszalonna bőrös szalonnás karajból formázott téglatest alakú, sózással, füstöléssel tartósított húsáru, melynek egyik része húsos, vöröses vagy rózsaszín tónussal, a másik része pedig a fehér szalonnára hasonlít. Milyen formában fogyaszthatod ezt a finom húsos karajt? Friss zöldségekkel kiegészítve ízletes reggeli, tízórai lehet belőle. Húsvétkor és karácsonykor elsősorban főzve szokás fogyasztani, de egyéb alkalmakkor akár sütve is elkészítheted. Akár salátát, akár mustárt vagy tormát választasz hozzá, biztosan nem fogsz csalódni. Hogyan főzd meg az angolszalonnát? Az angolszalonnát lehet nyersen is enni, hiszen a füstölési eljárásnak köszönhetően már készterméknek minősíthető. Viszont főzve még markánsabb ízvilággal találkozhatsz. Semmi pikantéria nincs a főzésében, ugyanazt a módszert kell alkalmaznod, mint a normál füstölt áruk, sonkák és csülkök főzése esetén. Ugyanúgy hideg vízbe téve kell elkezdeni az angolszalonna főzését, lassú tűzön, több órán keresztül, minek végére tökéletes, omlós puhaságú húst kaphatsz. A darabàr hozzávetőleges becslés, a pontos ár a súlymérés után kerül meghatározásra.

Csontos Füstölt MANGALICA hátsó sonka 3-4 kg körüli. Súlymérés szükséges.
Sertésköröm, ha egy jó kis körömpörköltre vágysz, a legjobb helyen kapod meg nálunk. Körülbelül 1 kilogrammos kiszerelés, súlymérés szükséges.
Saját receptúra alapján műbélbe töltött disznósajt. Egy csomag 30-45 dkg között van. Súlymérés szükséges.


Fürjtojásaink főzés és pucolás után 12 órát páclében töltenek. Ezt követően 3 óra hidegfüstölés következik bükkfaforgácson. A füstölt fürjtojások ezt követően kapják meg a ízesítést, melyet kizárólag friss zöldfűszerekkel teszünk. A Vargányás ízesítés szárított gonbával történik, míg a színesbors frissenőrölt. A végleges tartósítást a jó minőségű napraforgóolaj biztosítja. A termék ízfokozót, adalékanyagot és tartósítószert nem tartalmaz. A fürtojás és a zöldfűszerek is a saját vállakozásunk termékei. A termék hűtve tárolandó. Eltartási idő 2 hónap, felbontás után egy héten belül fogyasztandó. Egy üvegben 100 gramm fürjtojás található a nagy kiszerelésben 200 g. Ez kb 10-11 illetve 20-22 tojást jelent nagyságtól függően.
Fürjtojásaink főzés és pucolás után 12 órát páclében töltenek. Ezt követően 3 óra hidegfüstölés következik bükkfaforgácson. A füstölt fürjtojások ezt követően kapják meg a ízesítést, melyet kizárólag friss zöldfűszerekkel teszünk. A Vargányás ízesítés szárított gonbával történik, míg a színesbors frissenőrölt. A végleges tartósítást a jó minőségű napraforgóolaj biztosítja. A termék ízfokozót, adalékanyagot és tartósítószert nem tartalmaz. A fürtojás és a zöldfűszerek is a saját vállakozásunk termékei. A termék hűtve tárolandó. Eltartási idő 2 hónap, felbontás után egy héten belül fogyasztandó. Egy üvegben 200 gramm fürjtojás található a Ez kb 20-22 tojást jelent nagyságtól függően.
Friss fürjtojás Apró, de tápanyagban gazdag fürjtojások, amelyek kiváló minőségűek és mindig frissen szedettek. Különleges ízük és sárgás színük miatt tökéletesek főzéshez, sütéshez vagy akár nyersen, salátákba Összetevők: friss fürjtojás Kiszerelés: 24db Tárolás: hűtve, +2–6°C között, 60napig eltartható
Egy dobozban 12 db tojás található, melyet mindig frissen szállítunk nektek.
Fürjtojáskrém – kézműves válogatás Krémes, kenhető állagú fürjtojáskrém, gondosan válogatott alapanyagokból készítve. Lágy, házias ízvilágú termék, amely tökéletes reggelire, szendvicsbe, pirítósra vagy vendégváró falatnak. Többféle ízben elérhető: - Natúr - szarvasgombás - Konfitált fokhagymás - Lilahagymás - Kolbász morzsával Kézműves kisüzemi termék, adalékanyagok nélkül, friss alapanyagokból. Összetevők: fürjtojás, mustár, só, bors, joghurt, vaj 200gr Tárolás: hűtve, +2–6°C között, felbontás után rövid időn belül fogyasztandó
Ki szereti a jó húslevest? Hogy ezt igazi ünnepi menüvé varázsoljuk, elkészítettük nektek a pácolt, füstölt fürjtojás levesbetét változatát. A vákuumcsomagolt tojások frissen fogyasztahók csomagolástól számítva 10 napig. A termék hűtve tárolandó. A csomagok 10 vagy 15 fürjtojást tartalmaznak. A levesek mellett friss salátákba, sajttálak mellé ajánljuk ezt a terméket.
Kedves vásárlóink! Lehetőség nyílik füstölt szívsonka vásárlására, elsősorban 0,5-0,7 kg körüli darabokra gondoltuk szeletelni. Hagyományos sózással készül. Ha valaki szeretne egészben, arra is van lehetőség, egy darab 4 kg körül van. Egész szívsonka rendelés a : benihuskucko@gmail.com-on lehetséges. Súlymérés minden esetben szükséges.