Cedlédi Kosár Közösség

belépés / regisztráció
belépve maradok
jelszóemlékeztető
jelszóemlékeztető
0
A kosár zárásáig
A kosár üres
Kezdőlap Termelőink BeNi Húskuckó

BeNi Húskuckó

Sziasztok, Laczi Bence és Balog Nikolett vagyunk ebből adódóan lett a nevünk BeNi Húskuckó. Már gyerek korom óta mindeneim az állatok,de mindig közbe szólt az élet, fiatalság, jobb megélhetés, külföldi munka, de végül mégis visszahúzott a szívem Magyarországra. Megtaláltam a megfelelő partnert Nikit, aki mindenben támogat,így együtt költöztünk haza Németországból. Tudjátok nem minden ment zökkenőmentesen és hipp-hopp, de nem adtuk fel. Sikerült venni egy tanyát Kunszálláson és közben meg is érkeztek az első malackáink. Imádtuk őket, tudjátok van az a mondás, hogy a Gazda szeme hizlalja a sertést, na nállunk ebből nem volt hiány, néztük őket, ha kellett ,ha nem :) . Szépen lassan fejlődött a gazdaságunk, mára valósággá vált egy álom, megvan a húsfeldolgozónk és az állományunk is kiteljesedett. Hagyományos takarmányozással neveljük sertéseinket, saját és helyi gazdáktól vásárolt takarmányon. Célunk a megfelelő húsminőság megtartása, Békés-megyei ízvilággal dolgozunk füstölt termékeinknél. Füstölt termékeket és tőkehúsokat is tudtok tőlünk vásárolni ezen az oldalon. Reméljük minél többen szeretnétek megismerni minket, szeretettel várjuk új vásárlóinkat! Üdvözlettel, BeNi Húskuckó

Termékek

Aktív szűrők Szűrés
Allergének
BIO
tojásmentes
gluténmentes
tejmentes
cukormentes
Lejárat közeli termék
vegán
vegyszermentes
laktózmentes
húsvét
Tartósítószer-mentes
Boldog állat
Ár szerint
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2026-03-20

Háztáji pucolt csirke egészben belsőséggel

Háztáji fehér húshibrid csirke előrendelhető.  Az ízét ne hasonlítsd a boltihoz, ez nem csupán egy csirke , visszahozza az igazi ízélményt. Súlymérés szükséges.  A fotó saját, igyekszem majd szebbet készíteni:)

5000 Ft / db
2500 Ft/kg